Amennyiben december 15-ig rendelsz, biztosan megérkezik időben a csomag, azonban az ezt követően leadott rendeléseket már csak 2024-ben tudom teljesíteni.
Évekig dobáltam ki a félig üres határidőnaplóimat, de most kitaláltam valami szuper megoldást! Szívesen megosztom
Veled is.
Szia!
Kata vagyok, és papírfüggő. Imádom az illatát, a tapintását, ahogy siklik rajta a ceruza, vagy a filc. Grafikus vagyok (ugye egyértelmű volt az előző mondatokból?). Tudom, digitális világban élünk, de hadd mutassam be Neked, hogy milyen kézzel fogható módszert fejlesztettem ki az elmúlt évek alatt arra, hogy ne essek pánikba, ha:
Szeretem a papírt, szeretem a listaírást. Ha naplózom a feladataimat, akkor nyugodtabb vagyok, és nem felejtek el semmit. Mindig kerestem az ideális megoldást arra, hogy napok szerint vezethessem a dolgaimat egy füzetbe, amit könnyen magammal is vihetek bárhová.
Legutóbb a kreatív naplóvezetésbe kóstoltam bele. Vettem egy cuki ponthálós füzetet, és magam terveztem meg a naplóm lapjait a bullet journal módszer szerint. Ez már egy teljesen más világot nyitott számomra. Ecsetfilccel írtam bele a hét napjait. Szép képeket készítettem a hónapok első oldalára. Aztán megjöttek a szürke hétköznapok, elmúlt az első szerelem varázsa, és már nem akartam órákat szánni a naplóm elkészítésére.
Mindezekre a megoldás természetesen egy határidőnapló. Olyan, amit könnyen magaddal vihetsz, mégis elég hely van benne, de nem annyi, hogy nyomasszanak az üres lapok. Az csak hab a tortán, ha
elég különleges ahhoz, hogy akár ajándékba is adhassuk. Igen! Akár férfiaknak is!
Az a napló, amit most bemutatok Neked, több hónapnyi tesztelésem eredménye. Bullett journal a design, de nyomtatott lapokon tartalmazza az egész évet is (A6-os méret esetén). Mégis személyre szabhatod:
Lényeg a méret! Ez így leírva hülyén hangzik, de tudod, hogy mire gondolok, ugye? Egy A5-ös (A4-es lap fele) naplóba kényelmesen lehet írni, sok minden belefér, de nagy és nehéz. Nekem ráadásul rendre szinte üresen maradt egy csomó oldal. Na erre egy jó megoldás az A6-os méret (A4-es negyede)! A Naplók között két méretet találsz, hogy mindenki megtalálja a neki megfelelőt. Az A6-os kényelmesen elfér bármilyen táskában is. Az A5-ös pedig teret enged minden témának, amit tervezőben szeretnél vezetni.
A borítóban gumi szolgál a füzetek lefűzésére. Könnyen cserélhetőek és kivehetőek, így azt is megteheted, hogy nem minden füzetet viszel magaddal, ha épp programod van.
Az A6-os méret esetén kétféle anyagú borítóból is választhatsz:
valódi marhabőr
mintás textil
Az A5-ös borító egyelőre csak bőrből érhető el.
Az A6-os mérethez két külön füzetben nyomtatott határidőnaplót is választhatsz (2024 első félév, 2024 második félév). A 120 grammos lapokra öröm az írás. Nem üt át rajta a filc sem. Hagytam Neked helyet arra is, hogy pici csinosítással személyre szabhasd az oldalakat. Megvan a lehetőséged, hogy matricákkal, rajzokkal, feliratokkal dobd fel a füzeted kívülről is.
Ha a füzetek beteltek, könnyen cserélhetőek egy újra, és a betelt füzetet is egyszerűen tárolhatod a tűzésnek köszönhetően. A filofax lapoknál mindig problémás volt nekem, hogy hogyan tegyem el egyben az előző év lapjait anélkül, hogy szétcsúsznának.
Pont Neked való ez a napló, ha:
Nem Pont Neked való, ha:
Ha felkeltettem az érdeklődésedet, akkor itt tudod megnézni a naplókat, és a hozzájuk készült kiegészítő termékeket.
Amennyiben december 15-ig rendelsz, biztosan megérkezik időben a csomag, azonban az ezt követően leadott rendeléseket már csak 2024-ben tudom teljesíteni.